Mann’s Swimmin Grub 11cm 5db/csomag

790 Ft

És mi a megfelelő sebesség?
Meg kell különböztetni álló-, és folyóvizet.

– Folyóvízen talán még egyszerűbb dolgunk van, hiszen a sodrás már helyben tartott csalinál is ingerlő farok mozgást generál. Itt a legnagyobb nehézséget az ólomfej méretének megválasztása adja. Milyen sebességgel ül vissza a fenékre? Mennyire könnyű a sodrással szemben megindítani?
Főleg folyóvízen eredményes.

– Állóvízen változnak a nézetek. Van, aki szerint, de egyébként vize is válogatja, az egyenletes bevontatás az eredményes, mások a fűrészfogas emelgetésre esküsznek, melyet vagy a horgászbottal, vagy az orsó gyors tekerésével, majd megállításával érnek el.
Mindkét esetben vezessük gyorsabban, mint a hagyományos Shad-et, vagy a twistereket.

A jigfej behelyezésén is sok múlik, válasszunk akkora horgot, hogy az öble szinte a test végéig érjen, így érhetjük el a tökéletes akadást, a műcsali mozgásának tökéletes megtartása mellett.

Törlés

Leírás

Tom Mann 1956-ban megalapította műcsali gyártó vállalatát Amerikában.

Erre az információra sokan fel sem figyelnek…arra azonban már igen, hogy a Mann’s Bait Company mára, a világon egyedülálló módon a pergetés szinte minden válfajához gyárt műcsalit.

Egy igazi csodafegyvert hoztak létre a Swimmin Grub megalkotásával.

Féreg formájú, hengeres teste egy hatalmas lapát farokkal végződik, mely, ha megindul, a legnagyobb süllők sem tudnak ellenállni.
Megfelelő sebességgel vezetve olyan hullámokat kelt a vízben, melyek kapásra ingerlik a közelben található ragadozókat.

 

További információk

Típus/Variáció

, , ,