Akció!

By Döme – TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosár XL 45gr (7340-045)

A nagy távolságú feederhorgászat egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is, amely új lehetőségek kapuit nyitotta meg a horgászok előtt. Elképesztően hatékonynak bizonyul a rövid idejű, szelektív, nagyhalas horgászatok során, valamint a kiélezett helyzetekben, akár versenykörülmények között is. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy meghatározó szerepünk van ennek a módszernek a népszerűsítésében, amely során kiemelt figyelemmel és a lehető legnagyobb szakértelemmel, tudásunk legjavát adva fejlesztjük az ehhez szükséges eszközöket.

Minden túlzás nélkül állítom, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, egyre jobb eszközöket adhatunk a horgászok kezébe. A By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro Long Cast feederbotok, a hozzájuk illő Long Cast orsók, valamint az igazán feltűnő színű és erős Long Cast főzsinórok után itt van a család legújabb tagja, a Long Cast Method Feeder kosár széria.

940 Ft

Törlés

Termékleírás

Bizonyára sokan megtapasztalták már azt, hogy a hagyományos method kosarak tartalma nagy távolságú (60 méter feletti) horgászat során a becsapódás pillanatában távozik. Persze lehet az etetőanyagot lényegesen ragacsosabbra, nedvesebbre is keverni, amely már segít ezen a problémán, de akkor meg a módszer veszít a hatékonyságából, hiszen túlságosan lassan oldódik ki a kosár tartalma, és nehezen hozzáférhető az abba rejtett csali a halak számára. A meglévő kosarak hiányosságait kielemezve, egyértelművé vált számunkra, hogy min kell változtatni, milyen szempontoknak kell megfelelni a tökéletes, nagy távolságú horgászatra alkalmas method kosaraknak. Máris megmutatom ezeket az egyszerűnek tűnő, de annál hatékonyabb megoldásokat.

1. Az etetőanyag garantáltan benne maradjon a csalival együtt a kosárban!
Ezt úgy oldottuk meg, hogy a kosár kapott egy védőperemet és három bordát. Így a lazább szerkezetű etetőanyag sem csapódik ki belőle vízbe érkezéskor, hiszen az első borda „ütközőként” is funkcionál, megvédve a mögötte található értékes szállítmányt.

2. Biztonságos akasztás
A távoli feederes horgászatok során a legritkább esetben használunk 0,22 mm-nél vastagabb monofil főzsinórt, különben lehetetlen lenne a végszereléket 80-100 m-re vagy még távolabbra juttatni. Azonban megfeszített spicc mellett is olyan mértékű a főzsinór nyúlása, hogy mikorra kapást érzékelünk, többnyire a hal önmagát már megakasztotta, persze csak ha jól van összeállítva a végszerelék. Számos próbahorgászat során egyértelművé vált számunkra, hogy a kosárnak csak minimális csúszást szabad engedni (egy felső ütközővel), vagy fixé kell azt tenni, hogy az akadás 100%-os legyen. A Long Cast Method Feedert ezért egy, a végébe szorosan passzoló forgó segítségével fél-fixé tettük. A csalit felszippantó, majd azzal menekülni készülő hal (hiszen ekkor még fix a szerelék), kénytelen a kosarat is megmozdítani, amely súlyánál fogva segíti a tökéletes akadást. Majd a menekülő hal a fejrázásaival, fordulásaival szinte minden esetben kihúzza a forgót a kosár végéből, így az eltávolodik a haltól, meggátolva a szákolás előtti legkritikusabb pillanatban, hogy a kosár kiüsse a horgot a szájából. Természetesen ott, ahol tiltott a fix vagy fél-fix feederkosarak használata, a kosár végében található forgó eltávolításával máris egy tökéletes csúszó végszerelék-elemet kapunk kézhez.

3. Stabil repülés, pontos horgászat
A legtöbb method kosár alkalmatlan a távoli horgászatra, hiszen egy lendületes dobás során „kóvályog” a levegőben. A már meglévő, évek óta kiválóan működő Method Flat Feeder és Pellet Feeder kosaraknál alkalmaztuk először a hosszított szárat, amely a kosár felett található műanyag cső. Megdöbbentő, hogy ennek az egyszerű kiegészítőnek köszönhetően mennyire stabilizálható a kosár repülése, hosszú méterekkel növelve az elérhető dobótávolságot. Minden új kosarunkat +13-14 cm hosszú csővel szereltük, amely segíti a pontos dobásokat is.

4. Gyors kioldódás
A kosárba töltött etetőanyag kioldódását segíti, hogy alulról sem teljesen zárt. Úgynevezett oldódást segítő lyukakkal láttuk el, amelyek segítségével alulról is kap vizet a töltet a gyorsabb kioldódás érdekében.

5. Környezetvédelem, anyagszerkezet
A modern kosarak gyártása során egyre több gyártó próbál a környezetvédelemre is figyelni és ún. non-toxic, azaz nem mérgező alapanyagok felhasználásával – a káros ólomszármazékok elhagyásával – elkészíteni azokat. A műanyag, a kő és különféle fémötvözetek nyújtanak ebben alternatív megoldásokat. Új kosarunk ezeknek az elvárásoknak is maximálisan megfelel, hiszen garantáltan ólommentes fémötvözetből készült, nagyon igényes kivitelben.

6. Egyszerű használat
A kosár a legegyszerűbben kézzel is megtölthető. Azonban akik szeretik a modern megoldásokat, azok értékelni fogják a kosárhoz tartozó gumis töltőszerszámot. Segítségével egy szépen formázott, áramvonalas etetőanyag kupacot kapunk. Ebbe a töltőszerszámba garantáltan nem ragad bele az etetőanyag, nincs többé bosszankodás! Sőt a töltőszerszámban van még egy csalitartó mélyedés is, amely segíti a töltés folyamatát.

7. Méretsor
Kettő különböző kapacitású, L és XL típusjelzésű kosár kerül forgalomba. Ezek összesen 5 különböző méretben érhetők el:
Az L-es méret 3 különböző változatban: 25 g; 35 g; 45 g kerül forgalomba.
A XL-es méret 2 különböző változatban: 55 g; 65 g kerül forgalomba.

8 . Kinek ajánljuk a By Döme Long Cast Method Feedert?
Elsősorban olyan horgásznak, aki könnyedén szeretnének nagy távolságra horgászni. De minden olyan feederhorgász figyelmébe is ajánljuk, akik szeretik az újdonságokat, az innovatív és igényes termékeket.